A cég szerdán azt közölte, hogy a szeptember végével záródott három hónapban a bevétele 6 százalékkal, 6,41 milliárd euróra emelkedett, felülmúlta a becsült 6,32 milliárd eurót.
A működési eredmény 897 millió euró lett, megegyezett az egy évvel korábbival, de meghaladta a szakértők véleményének átlagában szerepelt 882 millió eurót. Kasper Rorsted, az Adidas vezérigazgatója szerint a negyedik negyedévben jelentősen nőnek majd az eladások, az idén a bővülés tavalyhoz képest 5-8 százalék lehet.
Kapcsolódó
Az Adidas tavalyi bevétele 8 százalékos növekedéssel rekordszintre, 22 milliárd euróra emelkedett, míg a nettó nyeresége 20 százalékkal, 1,7 milliárd euróra nőtt.
Legolvasottabb
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Leesik az álla, ha megtudja, mekkorára rúgott Elon Musk vagyona