A japán autógyártó bejelentése szerint 122,77 millió részvényről van szó, amelyeket a tokiói tőzsde szerdai 3842,50 jenes záróárfolyamán vásárolna vissza, a kereskedési szünetben, a csütörtöki nyitás előtt.
A két cég 2009-ben lépett együttműködésre, amit részvénycserével pecsételtek meg. A Volkswagen a Suzuki részvényeinek közel egyötödét, a Suzuki pedig a Volkswagen részvényeinek 1,5 százalékát vette át.
A Suzuki a Volkswagen környezetkímélő hibrid technológiáját, a Volkswagen pedig a Suzuki kisautógyártásában szerzett tapasztalatait szerette volna elsajátítani. A Volkswagen emellett hozzáférést remélt az indiai piachoz is, ahol a Suzuki az egyik piacvezetőnek számít. Az együttműködés azonban nem hozta meg a várt eredményt egyik fél számára sem.
A Suzuki 2011-ben mondta fel az együttműködést és adta el a Volkswagen-részvényeket. A Volkswagen viszont nem volt hajlandó megtenni ugyanezt a lépést, megtartotta a birtokában lévő Suzuki-részvénypakettet. A Suzuki ekkor kérte a bíróságtól a Volkswagennel létesült partneri viszonyának felszámolását, miután a Volkswagen elutasította erre tett ajánlatát és ragaszkodott a birtokában lévő Suzuki-részvények megtartásához. A bíróság a helyt adott a Suzuki keresetének.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki