Miután a Panasonic japán óriáscég stratégiai szövetséget kötött a szlovéniai Gorenjével, a japán mérnökök rövidesen megkezdik munkájukat Szlovéniában, ahol elsőként a mosógépek új generációját fejlesztik ki - jelentette be Franjo Bobinac, a Gorenje igazgató tanácsának elnöke. Az új gépek gyártása 2015-ben kezdődhet meg, ezeket elsősorban az Európai Unió piacára szánják. Emellett a továbbiakban hűtőgépeket készítenek Panasonic márkanévvel, amelyeket Oroszországban és a volt szovjet köztársaságokban terveznek értékesíteni. A harmadik szakasz a beépíthető sütők gyártása lesz - írta a Balkans.com. A megállapodás opciót tartalmaz a két cég konyhagépeinek kölcsönös forgalmazására.
A hosszú lejáratú szerződés részeként a Panasonic kisebbségi részesedést szerzett a szlovén vállalatban: megvette részvényeinek 13 százalékát közel 10 millió euróért. A Gorenje arra számít, hogy az együttműködésnek köszönhetően éves árbevétele 2018-ra 80 millió euróval növekszik. A szlovén vállalat másik jelentős lépése, hogy részvényesi közgyűlése hozzájárult papírjainak bevezetésére a varsói tőzsdén. A PAP lengyel hírügynökség jelentése szerint 43,5 millió euró értékben kívánnak új részvényeket a piacra dobni, 4,31 eurós kibocsátási áron.
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak