A harmadik negyedévben 5,1 százalékkal, a másodikban 4,6 százalékkal, az elsőben pedig még csak 1,1 százalékkal zsugorodott a gazdaság éves összehasonlításban. Az előző negyedévhez képest október-decemberben szezonális kiigazítással 3,8 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye.
A statisztikai hivatal az adatok kiszámolásakor nem vette figyelembe a háború sújtotta övezetek egy részét, valamint az Oroszország által annektált Krím félszigetet és Szevasztopolt sem.
Más adatokat, így a GDP egész éves csökkenésének mértékét sem közölte a hivatal.
Az ukrán kormány korábban közölt várakozása szerint tavaly 7-7,5 százalékkal zsugorodott a gazdaság, az idei évben pedig várhatóan 5,5 százalékos lesz a visszaesés.
Az ukrán GDP utoljára 2013 utolsó negyedévében nőtt, akkor 3,7 százalékkal. Az azt megelőző öt egymás követő negyedévben folyamatos volt a csökkenés: 2012 harmadik és negyedik negyedévében 1,3, illetve 2,5 százalékkal, 2013 első negyedévében 1,1, a másodikban és harmadikban pedig 1,3 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye - emlékeztetett az Interfax Ukraina ukrán hírügynökség.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy