A közlemény szerint a szakemberek a Zeusz néven ismert trójai adathalász vírus terjedését észlelték. A vírust a SmokeLoader backdoor, azaz a számítógéphez távolról hozzáférést biztosító program segítségével telepítették a támadók. A CERT-UA a vírus terjedésének megfékezése érdekében azt javasolja a felhasználóknak, hogy töröljenek minden "js" kiterjesztésű fájt még az archívumokból is, és bármilyen informatikai probléma jelentkezése esetén lépjenek velük kapcsolatba.
Az ISSP Labs kiberbiztonsági cég szerint a támadók ezúttal vélhetően a Crystal Finance Millennium nevű könyvelési programot használták fel a rosszindulatú fájlok telepítésére - tájékoztatott a cég sajtószolgálata. Nem zárták ki, hogy a támadás csupán az "első fecske", amellyel a hackerek megpróbálnak informatikai rendszereket leállítani a csütörtöki nemzeti ünnep, Ukrajna függetlenné válásának évfordulója előtt.
Az ukrán hatóságok a napokban már előre jelezték, hogy a közeljövőben nagy valószínűséggel újabb kibertámadások érik az országot. Tömeges fertőzésről, illetve informatikai rendszerek leállásáról egyelőre nem érkezett hír.
Petya is tiszteletét tette már
Június 27-én, az ukrán alkotmány ünnepét megelőző napon lendült támadásba a Petya nevű zsarolóvírus Ukrajnában, és villámgyorsan terjedt el az országban, majd túl annak határain is. Az összes érintett ország közül Ukrajnában okozta a legtöbb gondot, megtámadva a számítógépeket mintegy harminc pénzintézetben, köztük a magyar OTP leánybankjában, valamint számos - állami és magán - szolgáltató, illetve gyártóvállalatnál, a Boriszil reptéren, de a leállított csernobili atomerőműben is.
Az ukrán kormány közlése szerint a hackertámadás stratégiai létesítmények működésében nem okozott fennakadást. A vírus terjedésének megfékezése két napba tellett, és még további napokba, amíg mindenhol újra működőképessé vált a teljes számítástechnikai rendszer.
Az ukrán kiberrendőrség és több szakértő szerint a támadás akkor az M.E.Doc. könyvelési programjáról indult, és egy programfrissítéssel települt be a rendszerekbe a vírus. Az M.E.Doc vállalat viszont váltig állította, hogy a vírus nem az ő szervereikről terjedt szét. Az ukrán hatóságok azt gyanítják, hogy a támadás Oroszországból indult el.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
