Újabb, 400 millió dollár katonai segélyt ad Ukrajnának területvédelmének és tárgyalási pozíciójának erősítésére az Egyesült Államok – írja az MTI a washingtoni külügyminisztérium közleménye alapján.
Az elnöktől kapott felhatalmazás alapján 2021 augusztusa óta a huszonötödik katonai adománycsomag lehívására adott engedélyt Antony Blinken. Az újabb 400 millió dollár (170 milliárd forint) értékű szállítmányban fegyverzet, lőszerek és egyéb felszerelések vannak.
Az Egyesült Államok által nyújtott légvédelmi, nagy hatótávolságú és precíziós tüzérségi fegyverekből álló csomagot úgy állították össze, hogy a legjobban szolgálják az ukrán erőket a hadszíntéren, és hogy előre tudjanak törni Herszontól Harkivig. „Az Egyesült Államok folytatja Ukrajna támogatását annak érdekben, hogy képes legyen megvédeni magát, és a lehető legerősebb legyen pozíciót tudja elfoglalni a tárgyalásokon, amikor annak eljön az ideje” – írja Blinken.
A külügyminisztérium azt is közölte, hogy az újabb, 400 millió dolláros szállítmánnyal a Biden-kormány - 2021. januári - hivatalba lépése óta Ukrajna összesen mintegy 19,3 milliárd dollár (7543 milliárd forint) amerikai katonai támogatásban részesült.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el