Egy svájci és kínai szakemberekből álló kutatócsoport a régió 1300 gleccsertavánál - a jégárak völgyében kialakuló, kőzetes üledékkel körülhatárolt tavaknál - végzett vizsgálatokat és megállapította, hogy azok 16 százaléka (210) jelentene komoly fenyegetést a környező településekre, ha kiöntene a medréből.
A szakemberek szerint számos tényező kiválthatja egy gleccsertó "kitörését". A tibeti régióban az egyik leggyakoribb kiváltó ok a gleccser meredek lejtőjéről a tóba zuhanó jéglavina lehet, amely hatalmas hullámokat generálhat.
"Az instabil tavak jelentős része ugyanakkor túl messze van az ember lakta területektől" - mondta el Simon Allen, a Zürichi Egyetem munkatársa az Európai Földtudományi Egyesület (EGU) bécsi közgyűlésén.
Kapcsolódó
"A csaknem kétezer tóból mindössze 210 jelent potenciális fenyegetést az emberi településekre. Ez ugyanakkor fontos információ a helyi törvényalkotók számára azzal kapcsolatban, hogy mely tavakra összepontosítsák a figyelmüket" - tette hozzá a kutató, aki a pekingi Tibeti-fennsík Kutatóintézet munkatársaival végzett vizsgálatokat a fennsíkon.
A kutatók által a legveszélyesebbnek ítélt harminc tavat rangsoroló lista élén a Cirenmaco áll, amelyhez három jelentős természeti katasztrófa is kötődik az elmúlt száz évből. 1981-ben 200 ember halt meg a tó áradásakor.
"Az ilyen típusú tanulmányokat 5-10 évente meg kellene ismételni, mert ezek a tavak folyamatosan nőnek, miközben újak is keletkeznek" - jegyezte meg Allen. Ezt a tanulmányt a Tibeti-fennsíkot körülölelő ázsiai hegyvonulatok térségében is meg kellene ismételni, ugyanis ezeken a területeken rengeteg pénzt áldoznak a gleccsertavak kiáradását érintő projektekre, melyeket épp ilyen jellegű tanulmányokkal kellene kezdeni, hogy a pénzek ne vesszenek oda a rosszul megválasztott területek vagy tavak miatt.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban