Szlovákiában januárban 2,2 százalékos volt az infláció, az élelmiszerárak azonban az átlagot meghaladó mértékben, 3 százalékkal drágultak, ebben pedig szerepe volt a boltláncokra kivetett különadónak - írja az ujszo.com szlovákiai magyar nyelvű hírportál.
Martin Vlachynský, az Iness gazdaságkutató intézet elemzője szerint ugyanis a januári szlovákiai inflációhoz 0,1 százalékpontot tett hozzá a különadó. Bár ez marginálisnak tűnhet, abszolút összegben azonban 50 millió eurós többletkiadást jelentett a háztartásoknak. Ráadásul két boltlánc márciustól kezdi fizetni a különadót, ez pedig Vlachynský szerint további drágulást hoz majd a jövő hónaptól.
Kapcsolódó
A boltláncok forgalma alapján fizetendő 2,5 százalékos terhelésről a tavaly decemberben döntött a szlovák parlament. Az elemzők többsége már akkor jelezte, hogy az adót a cégek áthárítják majd a lakosságra.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?