Egy lengyel vadász elismerte, hogy lelőtt egy bölényt, figyelmen kívül hagyva, hogy ezek az állatok védettek Lengyelországban, ám ha lehet még ennél is felháborítóbb dolgot tenni, akkor a magyarázata ebbe a kategóriába tartozik - derül ki a Notes from Poland cikkéből. Azt mondta a jóember, hogy vaddisznónak nézte a bölényt.
A bölényt, aki a lengyel erdők ikonikus állata, Északnyugat-Lengyelországban, a Drawsko katonai gyakorlótér környezetében, Pomierzyn város közelében pusztította el az elszabadult vadász, aki később jelentette a rendőrségnek, hogy mit tett.
A közelben egy másik lelőtt bölényt is találtak, mindkét állat nőstény volt, ráadásul a második áldozat nemrégiben szült, és a természetvédők kétségbe vannak esve, mert nem tudják mi lehet a néhány hónapos kis bölénnyel. Miután megtalálták a második áldozatot, megállapították, hogy egy tárnyi lőszert lőttek el rá. Jelenleg vizsgálják, hogy a ugyanaz a vadász volt-e a tettes.
Eltűnnek a bölények
Még rosszabb hír, hogy a természetvédők tudomása szerint az elmúlt időszakban további bölények is eltűntek a területről, ami azt sejteti, hogy egyesek fekete bérvadászat keretében vagy a húsukért vadászták le az állatokat. Ahogy az egyik aktivista fogalmaz, egyeseknek mindegy mire, csak legyen mire vadászni.
Az európai bölény a kontinens legnagyobb emlős állata. Lengyelországban olyan erős volt a vadászata, hogy a 20. század elején eltűnt az élőhelyéről. Csak az elmúlt évtizedekben sikerült visszatelepíteni egy populációjukat a vadonba.
Az International Union for Conservation of Nature természetvédő szervezet szerint az európai bölényállomány a 2003-as 1800-ről 2019-re 6200-ra nőtt. Főként Lengyelországban, Fehéroroszországban és Oroszországban élnek.
Tapló emberek
Illegális vadászatuk azonban a közismert emberi taplóságnak köszönhetően divatba jött. A Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet 2017-es jelentése szerint lengyel és külföldi vadászok 12 ezer zlotyt (egymillió forint) fizettek a szervezett bölényvadászatért, ami csak akkor megengedett, ha selejtezésről van szó. Egy kitömött bölénytrófea 36 ezer zlotyba (hárommillió forint) kerül a jelentés szerint.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Leesik az álla, ha megtudja, mekkorára rúgott Elon Musk vagyona