A Kommerszant című lap beszámolója szerint a törvénytervezetet négy szenátor készítette elő. Egyikük, John Barrasso azt mondta, hogy "eljött az idő az orosz energiaforrások végleges eltávolítására az amerikai piacról". Vlagyimir Putyin orosz elnök ezt a pénzt arra használja fel, hogy finanszírozza brutális ukrajnai háborúját. A szenátor szerint az uránimport tilalma tovább gyengíti az orosz hadigépezetet, elősegíti az amerikai urántermelés újjáélesztését, és megerősíti nemzetbiztonságunkat - írja az MTI.
Az Egyesült Államok által importált urán közel fele Oroszországból, Kazahsztánból és Üzbegisztánból származik. "A külföldi urántól való nagyfokú függés már azelőtt is veszélyeztette nemzeti érdekeinket és nemzetbiztonságunkat, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, most pedig egyszerűen elfogadhatatlan" - mondta a törvénytervezet másik előkészítője, Roger Marshall szenátor.
Az amerikai Nemzeti Bányászati Szövetség (NMA) támogatja a kezdeményezést. Az Egyesült Államokban található a világ legnagyobb atomerőműparkja, és jelentős az ország urántartaléka, de gyakorlatilag az összes uránt importálja az ország - közölte Rich Nolan, az NMA elnök-vezérigazgatója. A szövetség vezetője sürgette, hogy ismét induljanak meg a befektetések az uránbányászatban, amely annyira elsorvadt, hogy mára az komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelent.
Az NMA több mint 250 a bányászati céget és szervezetet fog össze - írta az MTI.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el