Az elnök-milliárdos a szavai szerint "korrupt és romos állapotban lévő politikai rendszert" örökölt, de helyreállította azt a lincolni elvet, miszerint a kormány a népből vétetett, a nép választotta és a népért dolgozik. Leszögezte, hogy a gazdaság jelenleg remek állapotban van, mindenki Amerikát irigyli.
A nagygyűlést Mike Pence alelnök nyitotta meg, aki szerint Trump annak idején azt ígérte, hogy Amerikát ismét naggyá teszi. "És pontosan ezt is tette". Úgy véli, Amerikának további négy évnyi Trump-elnökségre van szüksége.
Beszédében az elnök azzal vádolta a demokrata párti politikusokat, hogy tönkre akarják tenni Amerikát. "Radikális demokrata párti ellenfeleinket gyűlölködő előítéletesség és düh vezérli. Tönkre akarnak tenni titeket, és tönkre akarják tenni az országot" - mondta Trump az MTI beszámolója szerint.
Miután bejelentette, hogy újból indul az elnökségért, Trump úgy fogalmazott: minden szívdobbanásával és minden csepp verejtékével azon lesz, hogy Amerikát továbbra is naggyá tegyék és megőrizzék nagyszerűnek. "Ígérhetem nektek, hogy soha, soha, de soha nem hagylak cserben benneteket" - mondta hívei tömege előtt.
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot