Kansasben, Michiganben, Missouriban, az Egyesült Államok északnyugati részén fekvő Washington államban és Ohióban járulnak urnák elé a választópolgárok, Michiganben a demokraták, Kansasben pedig a republikánusok kormányzójelöltet is választanak.

A politikusok és elemzők elsősorban Ohióra figyelnek, mert úgy tartják, ez jelzés lehet az őszi választások várható alakulására. Novemberben a 435 tagú képviselőház egészét és a 100 tagú szenátus csaknem egyharmadát választják újra az Egyesült Államokban, és 36 államban kormányzóválasztás is lesz.

Ohióban 2016-ban a republikánusok és Donald Trump aratott győzelmet. "A legfontosabb kérdés, hogy Ohio ismét úgy szavaz, ahogyan 2016-ban, vagy változott valami?" - idézte a főként a washingtoni politikával foglalkozó The Hill című lap kedden Janetta Kinget, a demokratákhoz közelálló Innovation Ohio nevű agytröszt alapítóját. A Marist Poll közvéleménykutató intézet júniusi felmérése szerint a megkérdezett ohióiak 48 százaléka nem támogatja Donald Trump elnököt és kormányzata politikáját, és csupán 40 százalékuk ért egyet vele. 57 százalékuk pedig úgy gondolta, hogy a 2020-ban tartandó elnökválasztáson nem Donald Trump mellett kell voksolni.

Az ohiói előválasztások kampányából Donald Trump elnök és Mike Pence alelnök is kivette részét. Elemzők felfigyeltek arra, hogy az állam kormányzója, John Kasich republikánus politikus - aki mindig is Trump bírálója volt - nyilvánosan, televíziós interjúkban nehezményezte Trump kampánylátogatását. A The New York Times című lap egyik elemzése egyébként az ohiói előválasztást Trumpról tartandó referendumként értékelte.

Az amerikai közszolgálati rádió (NPR) idézte a New Jerseyben lévő Monmouth Egyetem közvéleménykutató intézetét, amelynek igazgatója, Patrick Murray kifejtette: Ohióban a felmérések még egy hónappal ezelőtt is a republikánus jelölt győzelmét jelezték az őszi választásokra, az elmúlt hetekben azonban rendkívül aktívak lettek a demokrata párti szavazók, és egyre több a Donald Trumppal elégedetlen független szavazó is. "Ez a választás a Trumpról szóló népszavazássá alakult" - utalt az ohiói helyzetre a közvéleménykutató szakember.