A szombat délutáni választási eredmények szerint Bill Nelson, a hivatalban levő demokrata párti szenátor mindössze 12 500 szavazattal, vagyis 0,15 százalékkal maradt alul Rick Scott republikánus jelölttel szemben, a kormányzói székért folyó versenyben pedig a nem hivatalos eredmények szerint a republikánus Ron DeSantis csak nagyjából 33 700 vokssal, vagyis 0,41 százalékkal előzte meg Andrew Gillum demokrata párti jelöltet.
Az elemzők arra számítanak, hogy megismétlődhetnek a 2000-ben tartott elnökválasztás jelenetei, mert most is ugyanazokban a dél-floridai választókerületekben kértek újraszámlálását, ahol 18 évvel ezelőtt - írja az Index az MTI-re hivatkozva.
Akkor a George W. Bush republikánus és Al Gore demokrata elnökjelöltekre leadott szavazatokat kellett újraszámolni, mert Gore nem fogadta el az eredményt, az ügyben pedig végül a legfelsőbb bíróság hozott döntést, kimondva, hogy Bush nyerte meg a választást.
A félidős választások után egyébként a Floridával szomszédos Georgiában is újraszámlálás várható, ott a kormányzóválasztáson alulmaradt demokrata párti Stacey Abrams nem elégedett az eredménnyel.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ömlik a pénz: jól megdobtuk az Amazont
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás