Az egykori katonák a légierő korábbi tagjai, van köztük négy hadnagy és 96 altiszt. Az érintett civilek állítólag a gülenista mozgalom légierőbe beépülő tagjainak úgynevezett "tanítómestereiként" tevékenykedtek. Közülük 13-an jelenleg is az állami szférában dolgoznak. Az ügyészség szerint a gyanúsítottak rendszeresen kommunikáltak egymással telefonon keresztül - írja az MTI.
A pénteki rendőrségi művelet központja Ankara, de a fellépés még további 24 tartományra kiterjed. A beszámoló szerint 86 gyanúsítottat, köztük 60 egykori katonát már előállítottak a hatóságok. (Közel 8 millió eurót küld Magyarország menekültügyre Törökországnak.)
A török vezetés az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatát teszi felelőssé a 2016-os hatalomátvételi incidensért. A hivatalos álláspont szerint a terrorszervezetnek nyilvánított mozgalom tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami szférába, így a haderőbe is.
Süleyman Soylu török belügyminiszter csütörtöki beszámolója szerint Törökországban a puccskísérlet óta eltelt 28 hónap alatt 217 971 embert vettek őrizetbe azzal a gyanúval, hogy közük lehet a Gülen-hálózathoz és azon keresztül az összeesküvéshez. Közülük 16 684-et már elítéltek, 14 758-an pedig még továbbra is előzetes letartóztatásban ülnek.
A rendszeres tisztogatások nem közvetlenül csak a katonai puccskísérlet résztvevőit sújtják, hanem a hálózat feltételezett tagjait és támogatóit is. Az Európai Unió számos vezető politikusa úgy véli, hogy a hatalomátvételi kísérletre adott török válasz túlzó, és az ország egyre inkább távolodik az európai értékektől.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt