Peter Frank szövetségi legfőbb ügyész iszlamista háttérre utaló merényletként jellemezte az esetet, és kiemelte: "meg kell barátkozni a gondolattal", hogy előfordulhat, nem az őrizetbe vett gyanúsított a felelős a 12 halálos áldozatot és csaknem 50 sebesültet követelő támadásért.
Holger Münch, a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) vezetője kiemelte: meglehet, hogy az igazi tettes szabadlábon van, fegyverrel rendelkezik és társak is segítik.
Az eddigi egyetlen konkrét nyom egy mobiltelefon, amelyet a terhére rótt bűncselekményt tagadó gyanúsított szállásán, egy berlini menekültszálláson foglaltak le, és vizsgálatával még nem végeztek - derült ki Klaus Kandt berlini rendőrfőnök szavaiból.
Eddig hat halálos áldozatot sikerült azonosítani, valamennyien német állampolgárok. A kamion vezetőfülkéjéből holtan kiemelt lengyel férfi halálának körülményeit nem sikerült pontosan feltárni, boncolása még nem ért véget.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Dubajban csaptak le rá: elfogták az altábornagy merénylőjét
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Alávágnak a szegényeknek: brutális megszorításokra készül a kormány
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn