Harmadánál tart a budapesti olimpiával kapcsolatos népszavazás kiírásáért indult aláírásgyűjtő kampány. A Nolimpiát kezdeményező Momentum Mozgalomnál hetvenezer, az LMP-nél tízezer szignó gyűlt össze és még az Együttnél és a Párbeszédnél is lehetnek aláírások - derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.
A szervezők elismerik, hogy kevesebben írják alá az íveket, mint kezdetben, de mostantól a külső kerületekbe is elküldik az aktivistáikat, továbbá megkezdik a lakásokba kopogtatós gyűjtést. Bíznak abban is, hogy a Kétfarkú Kutya Párt olimpiaellenes plakátkampánya is mozgósítja a budapestieket. Közben a lap értékelése szerint soha nem volt olyan bizonytalan a 2024-es rendezés, mint most.
Mérhetetlenül
A fővárosi közgyűlés a múlt héten véglegesítette a budapesti pályázatot, amely Párizséval és Los Angelesével versenyez. A helyszíneket alaposan átszabták a korábbi tervekhez képest. Tovább dúl a vita a költségekről is. Chikán Attila közgazdász professzor, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere csatlakozott azokhoz, akik arra figyelmeztetnek, hogy az olimpiai költségek mindig "mérhetetlenül" elszállnak a tervezetthez képest.
Tartól István főpolgármester időközben örömmel tudatta, hogy a költségek nem csupán a fővárost és a kormányt terhelik, hanem a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) is beszáll a finanszírozásba. Dénes Ferenc sportközgazdász azonban arra a figyelmeztet, hogy a NOB csak a szervezési kiadásokhoz ad pénzt, akár 60 százalék erejéig, a beruházásokhoz nem.
Emellett megjegyzi, hogy míg Los Angeles forintban számolva másfél ezer milliárdos szervezési kiadásokkal számol, addig a budapesti szervezők alig több mint ezer milliárdra teszik ezt a költséget.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?