Az Egyesült Repülőgépgyártó Vállalat (UAC) közölte, hogy az IL-96-400M típusú repülőgépének prototípusa először szállt fel egy 26 percig tartó repülésen, amely során 2000 méteres magasságot és 390 kilométer/órás sebességet ért el – olvasható a vállalat múlt héten kiadott közleményében. Szerintük a gép akár 370 utas szállítására is alkalmas lesz, ami így az Airbus A340 vagy a Boeing 777 típusú repülők mellé helyezné szintben. Az UAC olyan orosz repülőgép márkákat felügyel, mint a Tupoljev, az Iljusin és a Szuhoj.
A korábbi IL-96-300-as repülőgéphez képest előrelépés lenne az új típus, amely gyártását állítólag több mint egy évtizeddel ezelőtt leállították, mert nem tudott versenyezni a nyugati modellekkel.
„A modernizált IL-96-400M első és sikeres repülése a hazai repülőgépgyártók legmagasabb szintű kompetenciájának demonstrációja" – hangsúlyozta a közleményben Denis Manturov, Oroszország miniszterelnök-helyettese.
Az UAC szerint az IL-96-400M-ben akár három utasosztály is megtalálható lesz, és olyan modern rendszerekkel lesz felszerelve, mint internet, TV és műholdas kommunikáció. Emellett az utasok egy modern konyhát is találhatnak majd a repülőgépen.
„Bár Moszkva nem ismeri el, az ukrajnai inváziót követő szankciók valóban kárt okoztak az orosz légi közlekedésnek" – mondta Murdo Morrison, a FlightGlobal stratégiai tartalomért felelős vezetője a CNN-nek.
Az új fejlesztést Oroszország PR-győzelmének is tekinthetjük, hiszen az orosz légiközlekedési ipar az ukrajnai invázió miatt bevezetett, nyugati szankciók nyomása alatt roskadozik. A Boeing, az Airbus és más nyugati gyártók, például a Bombardier és az Embraer által gyártott repülőgépek alkatrészeihez korlátozottan lehet hozzájutni, így a szakértők szerint egyre nehezebb lesz a flották légi alkalmasságának fenntartása – fűzte hozzá a portál.
Szerző: Kiffer Anna
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
A szélenergiát kellene erőltetni, a földgáztól megszabadulni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”