Donald Trump - a first ladyvel együtt - a válság által leginkább sújtott, északkeleti New Hampshire szövetségi államba utazik, és ott vázolja fel a tervezet részleteit.
Andrew Bremberg, a Fehér Ház belpolitikai kérdésekkel foglalkozó igazgatója vasárnap este rövid tájékoztatót tartott újságíróknak az elnök, illetve a kormányzat terveiről. E szerint Donald Trump várhatóan keményebb büntetési tételeket - beleértve a halálbüntetést is - szorgalmaz a kábítószer-kereskedők számára, és a kongresszust arra ösztökéli majd, hogy alkosson törvényt, amely kötelezően büntetni rendeli a már kis mennyiségű kábítószerrel, vagy opiát tartalmú gyógyszerrel illegálisan kereskedőket is - írta az MTI.
A kormányzati elképzelések között szerepel az oktatás kiszélesítése és a már eredményesnek bizonyult gyógymódok és rehabilitációs erőfeszítések kormányzati pénzügyi támogatása. Egyúttal drasztikusan csökkentenék a csakis receptre felírható, opiát tartalmú fájdalomcsillapítók forgalmazását is, mégpedig úgy, hogy a Medicaid (a szerényebb jövedelműeket segítő állami egészségbiztosítás) nem térítené meg e gyógyszerek árát.
"Az opiátválságot a Fehér Ház nem pártpolitikai problémának tekinti és kétpárti megoldásra törekszik" - nyilatkozta a The Washington Post című lapnak Kellyanne Conway, a Fehér Ház tanácsadója, akit Trump elnök a válságkezeléssel megbízott.
Az opiátok - beleértve a heroint, a szintetikus kábítószereket és az opiát tartalmú fájdalomcsillapítókat - 2016-ban több mint 42 ezer halálos áldozatot követeltek. Donald Trump kormányzata elsődleges fontosságú feladatának nevezte az opiátválság leküzdését, és tavaly októberben országos egészségügyi vészhelyzetet hirdetett. Akkor elnöki bizottságot hoztak létre a helyzet feltérképezésére, javaslatok kidolgozására, s ennek a bizottságnak a vezetésével bízta meg az elnök Kellyanne Conwayt.
Az ügyben egyébként aktívak a törvényhozók is. A kábítószer-ellenőrzési hivatal (DEA) vezetője kedden a kongresszusban tartandó meghallgatásán számol be arról, hogy az intézmény mit és hogyan tett a válság kezelésére. Szintén kedden a képviselőház energetikai és kereskedelmi bizottsága 25, az opiátválságra vonatkozó törvénytervezetet tárgyal majd meg.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon