A demokrata többségű képviselőház költségvetési bizottsága (House Ways and Means Committee) még 2019-ben nyújtott be igényt, hogy belenézhessen az akkor még hivatalban lévő elnök, Donald Trump és vállalkozásainak adózási irataiba. Trump azzal utasította el a követelést, hogy az politikailag motivált.
Helyi idő szerint kedden kiadott határozatában a washingtoni kerületi szövetségi fellebbviteli bíróság megállapította, hogy a bizottság kérelme megalapozott, hozzátartozik a törvényhozási munkájához - írta a Reuters.
A bírói testület szerint az iratokra benyújtott igény nem sérti meg a hatalmi ágak elválasztásának alkotmányos alapelvét, valamint a Joe Biden elnök vezette adminisztráció hozzájárulása ahhoz, hogy a kongresszus, azaz a törvényhozás megkapja a volt elnök adóbevallását, nem sérti Donald Trump szólásszabadsághoz fűződő jogát.
A képviselőház költségvetési bizottsága elvárja, hogy a kért adóügyi papírokat azonnal megkapja. A fellebbviteli bíróság határozata ugyanakkor 7 napra felfüggeszti az ítélet végrehajthatóságát, ameddig Donald Trumpnak lehetősége van a döntés ellen kifogást emelni.
A volt elnök közvetlenül a Legfelsőbb Bírósághoz fordulhat, és lehetősége van arra is, hogy kezdeményezzen egy újabb meghallgatást a washingtoni kerületi bíróságon.
A képviselőház költségvetési bizottsága először 2019-ben tett kísérletet arra, hogy hozzájusson az akkor hivatalban lévő elnök adóbevallásához, majd 2021-ben újabb igényt jelentett be a 2015 és 2020 közötti iratokra arra hivatkozva, hogy már nem hivatalban lévő elnökről van szó, akire ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint bármely állampolgárra - írja az MTI nyomán az Index.
A washingtoni bíróság ítélete az adóbevallás kiadhatóságáról egy nappal azután született meg, hogy a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) emberei bejelentés nélküli házkutatást tartottak Donald Trump floridai otthonában, ahol - hivatalosan meg nem erősített értesülések szerint - még az elnökségi idejéből származó iratokat kerestek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
Az MNB elnökei
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)