A Toyota 2021-ben tette le a japán jövőváros, Woven City alapkövét; a település már a tervezőasztalon úgy született meg, hogy a zéró emissziós hidrogén alapú társadalom élő mintapéldája legyen. Az első, korábban már létező település, amely Woven City rokona lehet, azonban egy kétezer éves múltú város: Fukuoka lehet.
Fukuoka is a Toyotára támaszkodik, a felek olyan partnerségi megállapodást írtak alá, melynek célja "a hidrogéntársadalom mielőbbi megvalósítása". A résztvevők szorosan együttműködnek a kereskedelmi projekteken dolgozó CJPT vállalattal, hogy a cél elérése érdekében számos együttműködési kezdeményezést támogassanak.
A folyamat első lépéseként a városban megkezdték az egyeztetéseket az üzemanyagcellás járművek bevezetéséről. Fukuoka nem kell ,hogy a nulláról induljon ezügyben, hiszen a hidrogénenergiában rejlő lehetőségekkel már korábban foglalkozni kezdett a város, és ennek eredménye a Hydrogen Leader City projekt. Ennek részeként a város a világon elsőként előállt egy olyan tervvel, melynek célja: üzemanyagcellás járművek ellátására alkalmas hidrogén előállítása a lakossági háztartási szennyvízből.
De Fukuoka az első város Japánban, ahol különféle ellenőrző teszteket végeztek üzemanyagcellás technológiával felszerelt teherautók és motorkerékpárok esetében.
A település és a Toyota olyan edukációs programot is futtat, ami a hidrogént ismertebbé teszi a lakosság számára, és ösztönzi őket ebbe az irányba. Konkrét eredmény is van már: tavaly a Super Taikyu versenysorozat utolsó fordulójában a Toyota hidrogénmotoros járművei a Fukuoka városi háztartási szennyvízből előállított hidrogént használtak.
A partnerségi megállapodás értelmében Fukuoka és a Toyota a CJPT a társadalmi infrastruktúrát támogató járművek fejlesztésében és használatában is együttműködnek, de logisztikai modellek kidolgozását is felvállalták. A jövőben együttműködnek majd a hidrogén előállításával, szállításával és felhasználásával kapcsolatos technológiák fejlesztésén és ellenőrzésén, és e technológiákat a mindennapi élet szolgálatába állítják.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban