A közelmúltban szavazták meg a kolozsvári és a szászfenesi önkormányzati testületek az első erdélyi metró megvalósíthatósági tanulmányát - írja a Maszol, amely ennek kapcsán újraveszi a beruházással kapcsolatos érveket. A 21 kilométeres hosszúságú vonalnak a tervek szerint 19 megállója lesz. A beruházás értékét kétmilliárd euróra becsülik, a kivitelezésre 128 hónapot, vagyis közel 11 évet irányoz elő a tanulmány.
A projektet támadók megkérdőjelezik, hogy egy Kolozsvár méretű városban van-e létjogosultsága ennek a közszállítási módnak. Az európai metrókkal foglalkozó egyik portál adatiból kiderül, hogy a metró nem csupán a metropoliszok sajátja, jó pár Kolozsvár léptékű városban működik földalatti tömegközlekedés.
Az észak-olasz Brescia városában csak 200 ezren élnek, ennek ellenére van egy 13,7 kilométeres metrója. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy Brescia metropoliszi övezetét 600 ezernél többen lakják. A francia Rouennek is van metrója, annak ellenére, hogy csupán 110 ezer fő a népessége. Azonban a város közvetlen vonzáskörzetében 600 ezren élnek. A spanyol Granada, valamint a francia Lille és Rennes lakossága is kisebb Kolozsvárénál, 250 ezer körül van, azonban a metropoliszi övezeteikkel együtt bőven meghaladja a félmilliót.
Becslésre épül a terv?
Kolozsváron és az azzal összenőtt Szászfenesen, Kisbácsban és Apahidán mintegy 400 ezer ember él, a megvalósíthatósági tanulmány készítői pedig azzal számolnak, hogy mire a metró elkészül, ez 700-800 ezerre nő. A metrószkeptikusok szerint ez pusztán spekuláció, semmilyen hitelt érdemlő prognózis nem támasztja alá.
A kolozsvári projekt ellenzői azt is kétségbe vonják, hogy a napi 164 ezresre becsült utasszám reális volna, hiszen 2019-ben a kolozsvári tömegközlekedést naponta 132 ezer ember vette igénybe. A néhány százezres nyugat-európai városokban, például Bresciában naponta átlagban 44 ezren utaznak metróval, Granadában 47 ezren, Rouenben pedig 80 ezren. Az 570 ezres Malagában a földalattit 2017-ben 5,6 millió ember vette igénybe, míg a kolozsvári metró éves forgalmát 60 millió főre becsülik a megvalósíthatósági tanulmány készítői.
A megvalósíthatósági tanulmány évi 13 millió euró körüli összegre, hozzávetőleg 65 millió lejre becsüli a működtetéséhez szükséges szubvenciót. Ezt Kolozsvárnak és Szászfenesnek saját forrásokból kellene fedezniük,. Szászfenesre minimum 15 millió jutna, miközben a településnek 2020-ban 55 millió lej saját bevétele volt. A történet végén Kolozsvár is saját bevételei tizedét fizethetné a tömegközlekedés támogatására.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)