A Recep Tayyip Erdogan török elnök által aláírt rendelet szerint a személygépkocsik vámja 120, a szeszes italoké 140, a dohányáruké pedig 60 százalékkal nő - számol be az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a múlt pénteken az acél- és alumíniumcikkek védővámjának jelentős megemelésével fenyegette meg Törökországot. Twitter-bejegyzésében leszögezte: már utasítást is adott az alumínium 20 százalékos és az acéláruk 50 százalékos vámjának kivetésére. A döntésre több mint egy héttel az után került sor, hogy Washington szankciókkal sújtotta a török kormány két miniszterét, mert Ankara nem hajlandó szabadon bocsátani a két éve fogvatartott Andrew Brunson amerikai lelkipásztort. (Akciótervet készítenek a törökök.)
Kapcsolódó
A fotó forrása: AFP Photo/Adem Altan.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban