A napok óta tartó törökországi tűzvésznek már hat halálos áldozata van. A 100 tűzfészek többségét már sikerült felszámolniuk a tűzoltóknak, akik még 10 helyen küzdenek a lángokkal - derül ki az RTL Híradó riportjából.
Az Égei-tenger partján, Bodrumban a hatóságok a helyi hajótulajdonosok segítségét kérik a külföldiek evakuálásában. Bodrum környékén, és a városban több épületet már ki kellett üríteni. A tűzvész Antalaya lakott területeit is elérte.
A riportban a helyiek a kormányzati segítség hiányára panaszkodnak, a török kormányzata ugyanakkor azt állítja, hogy mindenkit kártalanítani fognak. Recep Tayyip Erdogan török elnök arról számolt be, hogy már őrizetbe vettek egy férfit, akit az egyik tűz fellobbantásával vádolnak, és kurd szeparatista gerillákra is célzott.
A budapesti Külügyminisztérium az RTL Híradó kérdésére azt válaszolta, hogy nem tud olyan magyarokról, akiket érintene a tűzvész.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy