"Egyes országok rendelkeznek nukleáris robbanófejjel ellátott rakétákkal, és nem csak eggyel vagy kettővel. De ők azt mondják, nekünk nem lehetnek nukleáris robbanófejjel ellátott rakétánk. Ezt nem fogadhatom el" - mondta.
Erdoğan arról beszélt, hogy az Egyesült Államoknak 12 500, Oroszországnak pedig 15 ezer nukleáris robbanófeje van. "Izraelnek a szomszédságban is van. Igen. És mindezt megfélemlítésre használja".
A NATO tagállam Törökország ratifikálta mind a nemzetközi atomcsendegyezményt, mind az atomsorompó-szerződést. Miközben Törökország hadserege a második legnagyobb a NATO tagállamok sorában, addig az utóbbi években számos kérdés merült fel a nyugati katonai szövetség iránti elkötelezettségét illetően - olvasható a portálon.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető