„Arra számítok, hogy nagyon nehéz tél elé néz Európa és a romániai városok is” – jelentette ki Dominic Fritz temesvári polgármester a Ziarul Financiar gazdasági napilapnak, amit a Maszol szemlézett. Ennek ellenére, az önkormányzati vezető szerint a bánsági nagyvárosban nem fog megismétlődni a tavaly téli helyzet, amikor akadozott a távfűtés.
„Annak köszönhetően, hogy a Colterm (az önkormányzat távfűtési vállalata) csődvédelem alá került, nem kell törlesztenie a múltbeli adósságait, a bevételeit arra fordíthatja, hogy szenet halmozzon fel télre. Ezzel párhuzamosan 16 millió lejt fordítunk a kazánok javítására, hogy ne kelljen majd leállni, ha elromlik valami."
Drágább, de nem annyival
Dominic Fritz dicsérte a kormány által bevezetett árplafont, aminek köszönhetően a város az elmúlt télhez képest dupla áron vásárolhat gázt, de legalább nem három-négyszeres áron.
Az energiaárak kormányzati szabályozásának azonban negatív hatásai is vannak, amint Nagyváradon tapasztalják. A helyi távfűtési vállalat, a Termoficare Oradea már két alkalommal próbált meg lekötni gázt az előttünk álló fűtési szezonra, a versenytárgyalásokat azonban érdeklődők hiányában nem lehetett megtartani.
A Termoficare Oradea vezetősége most azt fontolgatja, hogy piaci áron vásároljon földgázt. Ehhez bankhitelt kellene felvennie, mivel hosszú hónapokba telik, amíg a kormány megtéríti az árplafon és a valós ár közti különbséget.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az