A lemondását az érintett levélben közölte Donald Trump elnökkel, aki ezt a Twitteren meg is erősítette, egyben megköszönve Rood eddigi munkáját.
John Rood részt vett az elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) megindítása előtti képviselőházi meghallgatásokon, és ott elmondta, hogy Ukrajna sikeresen javított az országban eluralkodott korrupciós helyzeten.
Az impeachment-eljárás középpontjában éppen Trump Ukrajnával kapcsolatos lépései álltak. A Fehér Ház jogászai azzal érveltek, hogy jogos volt az amerikai elnök kérése Volodimir Zelenszkij ukrán elnökhöz a Joe Biden volt alelnök és fia, Hunter Biden feltételezett korrupciós ügyeinek kivizsgálására, mert a Fehér Házat aggasztotta az ukrajnai korrupció.
Donald Trumphoz címzett lemondó levelében Rood nem említette meg Ukrajnát. "Úgy értelmeztem Esper minisztert, hogy ön kérte a lemondásomat" - írta a tisztségviselő, utalva Mark Esper védelmi miniszterre. Rood még tavaly májusban levélben tájékoztatta a kongresszust arról, hogy a Pentagon részletesen megvizsgálta Ukrajna korrupció ellen tett lépéseit és más reformintézkedéseit is. "Tanúsíthatom, hogy Ukrajna kormányzata megtette az alapvető lépéseket ahhoz az alkotmányos reformhoz, amelynek célja a korrupció csökkentése" - írta akkori levelében a tisztségviselő, idézve az Egyesült Államok szerepvállalását, amelynek része volt például az amerikai és az ukrán védelmi miniszter találkozója is.
Rood kongresszushoz intézett tavalyi levelét a CNN hírtelevízió idézte fel. Jonathan Hoffman, a Pentagon szóvivője nem kívánta kommentálni, hogy Rood lemondása Donald Trump kívánságára történt-e. "Az elnöknek lehetősége és joga van az általa óhajtott csapattal dolgozni" a politikailag érzékeny területeken" - fogalmazott a szóvivő.
A CNN hírtelevízió meg nem nevezett kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva arról tudósított, hogy a most távozó tisztségviselőnek nézetkülönbségei voltak a Fehér Házzal és a minisztérium vezetésével az Afganisztánnal folytatandó politikát illetően is.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy