Szergej Lavrov és John Kerry telefonon lebonyolított megbeszélése csak az egyik volt az utóbbi napokban létrejött magas szintű orosz-amerikai konzultációk sorában a Közel-Keletről és az ukrán válságról, amely a hidegháborús szintre süllyesztette a két nagyhatalom viszonyát.
"A megbeszélés középpontjában a szíriai és jemeni helyzet volt, különös tekintettel a nemzetközi közösség erőfeszítéseire, hogy megkönnyítsék a tárgyalásos rendezést az érintett feleknek a két forró ponton" - közölte az orosz külügyminisztérium.
Oroszország Bassár el-Aszad szíriai elnök kulcsfontosságú külföldi szövetségese a belháború 2011 tavaszi kezdete óta, az Egyesült Államok pedig az elnök hatalmának megdöntéséért harcoló felkelőket támogatja. Aszad jövőjének a kérdése a konfliktus megoldásának a legfontosabb akadálya, miközben a belháborúban felülkerekedni látszanak a szélsőséges erők. Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet nagy területeket kerített a hatalmába Szíriában és a szomszédos Irakban is.
Szíria ügye az egyik legfontosabb téma volt Szocsiban is, ahol Kerry a múlt héten találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Daniel Rubinstein, az Egyesült Államok szíriai különmegbízottja ezután Moszkvában tárgyalt Lavrov helyettesével, Mihail Bogdanovval, Putyin közel-keleti szakértőjével.
"Amerikai kollégáink most már megértettek egy dolgot: jelenleg nincs alternatívája Aszad elnöknek és kormányának. S ha esetleg történik valami velük, akkor a szélsőségesek, a terroristák, az Iszlám Állam elfoglalja Szíria egész területét" - idézte a RIA Novosztyi orosz hírügynökség Bogdanovot csütörtökön.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el