A lengyel fogyasztóvédelem legutóbbi vizsgálata szerint, dacára a vaj magas árának, nem hamisítják a terméket növényi zsírokkal - írja a Rzeczpospolita. Néhány esetben nyugtalanságot keltett a vaj magas víztartalma, ami a laboratóriumi vizsgálatok alapján nem ment a termék minőségének rovására.
A hivatal ellenőrizte a piaci folyamatokat is, amelyek az áremelkedéshez vezettek. Mindezek alapján arra a megállapításra jutottak, hogy a kereskedelmi láncok nem csapták be a vevőket. A vaj árának emelkedése a világpiaci árral van összefüggésben, amelyet az USA korábbinál nagyobb kereslete, illetve Ausztrália és Új-Zéland kisebb kínálata magyaráz.
Kapcsolódó
A fogyasztóvédelmi hivatal tovább folytatja ellenőrző tevékenységét, ezért még nem vonta le a végső következtetéseket a vaj minőségével kapcsolatban. Ezzel egyidejűleg emlékeztették a vásárlókat arra, hogy az igazi vaj zsír tartalma 80-90 százalék között van, és csak tejtermékből származhat.
A nyitókép forrása: Földi D. Attila/Napi Gazdaság
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta