A tádzsik kormány júliusban még úgy nyilatkozott, hogy be tudna fogadni 100 ezer embert Afganisztánból, bár ehhez még ki kellene építenie a szükséges infrastruktúrát. Most viszont Ramazon Rahimzoda belügyminiszter csütörtökön már arra figyelmeztetett, hogy országának nincs meg a kellő kapacitása ehhez.
A kormány a korábbi években összesen 70 hektár területet jelölt ki az afgán határ mentén, ahová a menekültek érkezhetnének. A nemzetközi közösség segítségét kérték a befogadóközpontok kialakításához, de "húsz év alatt egyetlen nemzetközi szervezet sem nyújtott gyakorlati segítséget ahhoz, hogy kiépíthessék a szükséges infrastruktúrát a menedékkérők befogadására" - mondta el a miniszter.
Tádzsikisztánnak 1344 kilométeres közös határszakasza van Afganisztánnal. Az ország az utóbbi 15 évben több mint 3 ezer afgán menekültcsaládot - összesen 15 ezer embert - fogadott be. A tádzsik belügyminisztérium adatai szerint a tádzsik-afgán határon jelenleg 80 család várakozik gyerekekkel arra, hogy elhagyhassa a tálibok uralma alá került hazáját, és beléphessen Tádzsikisztán területére.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Leesik az álla, ha megtudja, mekkorára rúgott Elon Musk vagyona