A szlovák Nemzeti Autópálya Társaság (NDS) honlapján nyilvánosságra hozott információk szerint a január elsejétől bevezetendő elektronikus autópálya-matricák továbbra is elsődlegesen az eddigi eladási helyszíneken, tehát elsősorban benzinkutakon, postahivatalokban és a határátkelőknél elhelyezett automatákban lesznek megvásárolhatóak.
Ugyanakkor lehetőség nyílik a matricák internetes - bankkártyával történő - megvásárlására is, az NDS több nyelven, köztük magyarul is elérhető honlapján. Ugyanitt letölthető az elektronikus autópálya matrica megvásárlására szolgáló okostelefon-alkalmazás is.
A korábbiakhoz képest változásnak számít, hogy ezentúl az autópálya-matricát megvásárlóknak az esetleges ellenőrzések céljából nem kell majd maguknál tartani a vásárlásról szóló elismervényt. Az autópálya-társaság megbízottjai ugyanis kizárólag az adott gépkocsi rendszámának és a központi nyilvántartásban szereplő matrica vásárlási adatainak az összevetésével ellenőrzik majd, hogy kifizette-e az illetéket az autópályán közlekedő gépkocsi tulajdonosa.
Az autópálya-matrica nélkül közlekedő autósokat a helyszínen 50-től 200, eljárás keretében kiszabott büntetésként pedig 500 euróig terjedő bírságra büntethetik. A vásárlást igazoló adóbizonylatként az eladóhelyen kapott számla, illetve internetes fizetés esetén ennek email-címre küldött elektronikus változata szolgál.
Jövőre nem lesz változás az összes szlovákiai autópályán egyaránt érvényes matricák árában és érvényességi idejükben sem.
- A legrövidebb időre szóló, tíznapos matricáért 10 eurót,
- a 30 napos 14 eurót,
- az egyévesért pedig 50 eurót kell fizetni.
Az egész éves matricák esetében továbbra is megmarad az a kedvezmény, hogy a következő év januárjának végéig érvényesek. Ez utóbbi az idei évre megváltott, még papíralapú matricákra is érvényes, tehát azok még 2016 január végéig használhatóak.
További részleteket itt talál.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás