"Nem közölhetem az orosz diplomáciai képviselet érintett tagjainak a nevét, de azt megerősíthetem, hogy olyan döntés született, hogy három diplomatát kiutasítunk Szlovákiából" - erősítette meg a TASR-nek Juraj Tomaga, a pozsonyi külügyminisztérium szóvivője.
A hivatalos indoklás szerint a három személy vétett a diplomáciai kapcsolatokról szóló 1961. évi bécsi szerződés ellen. Annyival részletezte még a döntés hátterét, hogy a szlovák titkosszolgálatok szerint a szentpétervári szlovák konzulátuson kiadott vízumok közül többet nem szabályosan bocsátottak ki, és ezek révén súlyos bűncselekményeket követtek el egy másik NATO- és EU-tagország területén.
Kapcsolódó
A pozsonyi kormány kiutasítással egy időben tájékoztatta Moszkvát arról is, hogy az ország érdeke az erős kétoldalú kapcsolatok kialakítása Oroszországgal. "Ugyanakkor az orosz diplomaták tevékenységének összhangban kell lennie a nemzetközi joggal" - idézi a hivatalos kommunikációt a Pravda.
Oroszország jelezte, hogy tudomásul veszi a szlovákok döntését és arányos válaszlépéseket fog tenni, ahogy az ilyen esetekben megszokott.
Vélhetően az állhat a lépés hátterében, hogy a Bellingcat oknyomozó portál feltárta, egy georgiai (a grúz hivatalos megnevezése - a szerk.), de csecsen gyökerekkel bíró menedékkérőt meggyilkoltak tavaly augusztusban Berlinben. Az egyik elkövetőről biztosan tudni, hogy a szentpétervári szlovák konzulátuson szerzett vízumot. A leszámolást a német hatóságok szerint az FSZB (KGB utódszervezete) követte el. A portál szerint egy 2012-ben elkezdett, csecsen származású emberek ellen elkövetett merényletsorozat része lehetett a leszámolás. A vizsgálatok a feltételezett elkövetőnek és egy társának - aki szintén a szlovák konzulátuson kapott vízumot - tulajdonítanak két isztambuli gyilkosságot is.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is