A tárca nem közölte a látogatás pontos időpontját, csupán annyit tudatott, hogy néhány napon belül várható. Közleményében Alex Azar hangoztatta: a látogatással érzékeltetni akarja, hogy Donald Trump amerikai elnök támogatja Tajvant és demokratikus kormányát, valamint elismeri a koronavírus-járvány kezelésében tanúsított lépéseiket. "Közös hitünk szerint a szabad és demokratikus társadalmak jelentik a legjobb modellt az egészség védelmére" - fogalmazott Azar.
A közleményből nem derül ki, hogy az amerikai miniszter Tajpejben találkozik-e Caj Jing-ven tajvani elnökkel. Kína washingtoni nagykövetsége nem reagált a bejelentésre, de elemzői kommentárok szerint a vizit felbosszanthatja Kínát - írja az MTI összefoglalójában.
A korábbi amerikai kormányzatok - republikánusok és demokrata pártiak egyaránt - alsóbb szintű, nem miniszterek által vezetett kormányzati delegációkat küldtek Tajvanra. Eddig a Trump-adminisztráció is tartotta magát ehhez, elemzők szerint valószínűleg a kétoldalú kereskedelmi tárgyalások zavartalansága érdekében. Az elmúlt hónapokban azonban az amerikai kormányzat Kínának címzett nyilvános bírálatai élesedtek, elsősorban a koronavírus-járvány eredete és kínai kezelése miatt.
Cuj Tien-kaj, Kína washingtoni nagykövete kedden részt vett az Aspen Intézet internetes tanácskozásán. A Harc a hatalomért, az amerikai-kínai viszony a 21. században című könyv bemutatója alkalmából tartott eszmecserén a nagykövet a többi között azt hangsúlyozta, hogy Pekingnek nem célja az amerikai-kínai viszony további élezése. "Nem gondolom, hogy egy új hidegháború bárkinek az érdekét is szolgálná" - fogalmazott a kínai diplomata.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Forrong a főváros: oktatási szakszervezetek tüntettek a kormány intézkedései ellen
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el