A BBC beszámolója szerint a tűzszünet helyi idő szerint csütörtök éjféltől lép életbe és Törökország, illetve Oroszország fogja biztosítani. A két ország egyébként egymással szembenálló feleket támogatott a harcok során.
A tűzszünet azonban így sem érint mindenkit, így például az Iszlám Államra és egy másik nagyobb terrorista csoportra (An-Nuszra Front) sem vonatkozik.
A következő lépés Putyin szerint a békekötés lesz, egyelőre ezen dolgoznak a felek. Azt maga az orosz elnök is elismerte, hogy a mostani megállapodás eléggé törékeny, de bízik benne, hogy sikeresek lesznek a béketárgyalások.
Az országban öt éve dúl a háború, nem volt könnyű megállapodni, így például az USA-nak és az ENSZ-nek sem sikerült azt elérnie. Az egyezségek körüli nehézségekről itt írtunk korábban.
Legolvasottabb
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Merénylet után Moszkvában: felébredt a lelőtt szuperkém-tábornok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye