A Napi Gazdaság szerdai számának cikke
A bejelentő szerint korábbi főnöke, David Kotz a hivatalon belüli nőügyei miatt távozott a felügyelettől, ám ennél is fontosabb, hogy más nőügyei miatt két, korábban nagy figyelmet kapott piramisjáték − Bernie Madoff és a Stanford International − ügyének vizsgálatában is érintett volt és szabályokat szegett meg − például afférja volt az utóbbi ügy károsultjait képviselő ügyvéddel is.
Weber állítja, ő megpróbálta feltárni az eltussolt ügyeket, éppen ezért rúgták ki október végén, szerinte koholt vádakkal (többek között azért, mert állítólag fegyver volt nála az irodában, amivel veszélyeztette munkatársait). A kirúgott felügyelő panasza kitér a SEC jelenlegi igazgatójára, Mary Schapiróra és a többi vezetőre is, akik szerinte bizonyíthatóan korrupt gyakorlatot folytattak nagy nyilvánosságot kapott ügyekben (ügyvédei egyelőre nem tették közzé, hogy konkrétan mely esetekre célzott), és a felügyelet belső életében is rendszeresek voltak a visszaélések: zaklatási ügyeket tussoltak el, bejelentők után kémkedtek és érzékeny piaci adatokat tettek hozzáférhetővé bárki számára.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el