Egy szerbiai katonai szakszervezet nem hivatalos értesülései szerint Aleksandar Vulin véderőminiszter be akart vetni egy ejtőernyős egységet, mert a rendőrségnek nem volt elég embere Nisben a kirobbant tüntetések feloszlatására. A hadsereg 63. ejtőernyős brigádja megtagadta, hogy részt vegyen a tüntetések megfékezésében - mondta Dejan Pavloviæ, a véderőminisztérium és a Szerb Katonaság dolgozói szakszervezete, a Sloga elnöke.
"A csendőrség tagjait Belgrádba vezényelték és ezt követően kérték a Szerb Katonaság segítségét, de a 63. ejtőernyős brigád tagjai ezt megtagadták" - mondta Pavloviæ, aki elítélte Vulin azon kijelentését, miszerint az erőszakra erőszakkal kell válaszolni.
"Ez a kijelentés polgárháború felé sodorja Szerbiát. A nép a hadsereg része, a hadsereg pedig a nép része és nem vesz részt egyesek politikai akarata megvalósításában. Ismételten felszólítom a Szerb Katonaság minden tagját, hogy amennyiben a demonstrációk feloszlatására vonatkozó parancsot kap, tagadja meg annak teljesítését. Szerbia alkotmánya egyértelműen meghatározza a hadsereg feladatát. Egyértelműen kimondja, hogy a hadsereg a külső ellenséggel szembeni védelmet szolgálja" - emelte ki Pavloviæ.
A koronavírus-fertőzés újbóli gyors terjedése miatt július 8-tól Szerbiában öt embernél több nem lehet együtt sem nyílt, sem zárt térben, július 10-től péntektől hétfőig pedig ismét életbe léptetik a korábbihoz hasonló szigorú kijárási tilalmat. A korlátozásokat személyesen Aleksandar Vuèiæ államfő jelentette be - írja az Euronews.
A döntésre erőszakos tüntetések indultak, aminek eredményeként az elnök végül letett a kijárási tilalomról, más szigorú intézkedések azonban érvényben maradnak a járványkezelésben.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?