Jó év volt 2021 a romániai borászoknak a mennyiség és a minőség tekintetében egyaránt - írta a Maszol. „Románia azon kevés EU-tagország egyike, ahol nőtt a termelés. A Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet (OIV) becslései szerint a bortermelés 37 százalékkal haladta meg a 2020-as szintet, ami a legnagyobb arányú növekedés az Európai Unióban” – nyilatkozta Mario Tomsic, a BASF Agricultural Solutions romániai leányvállalatának az igazgatója.
Az egyik legnagyobb növényvédőszer-forgalmazónak számító BASF becslései szerint tavaly 530 millió liter bort állítottak elő az országban. Románia az ötödik legnagyobb bortermelő Európában, csak Olaszország, Spanyolország, Franciaország, Németország és Portugália előzi meg, s globális viszonylatban is előkelőnek számító helyen áll, 13.
Kapcsolódó
A kivitel tekintetében azonban Románia jelentéktelen tényező a világpiacon, az exportőrök rangsorában a 33. helyen szerénykedik. A worldstopexports.com portál adatai szerint 2020-ban a hazai pincészetek 35 millió euró értékben exportáltak, ami a világpiac 0,1 százalékának felelt meg.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni