Memorandumot írt alá a román kormány és a Rock Tech Litium, amelynek értelmében a kanadai vállalat 400 millió eurós beruházással üzemet épít Romániában, ahol lítium port fognak előállítani - írta a Maszol. A dokumentum aláírása révén Románia felkerül az autóipari akkumulátorok nagy gyártóinak a térképére – jelentette be Virgil Popescu energiaügyi miniszter.
A felek arról nem nyilatkoztak, hol épül majd fel az üzem, mikor kezdődik a beruházás, illetve mekkora állami támogatásra számíthat a Rock Tech Litium. Annyit lehet csak tudni, hogy a gyárban az akkumulátorok fontos összetevőjének számító lítium port fognak előállítani, amihez az alapanyag Kanadából érkezik.
Kapcsolódó
Az üzem évi félmillió akkumulátor gyártásához elegendő lítium port állít majd elő. A beruházás eredményeként 500 munkahely jön létre.
Az elmúlt hónapokban több helyszínt elemeztünk, s hálásak vagyunk az itt kapott támogatásért – nyilatkozta Dirk Harbecke, a Rock Tech Litium igazgatótanácsának elnöke.
A kanadai vállalat idén tavasszal elkezdi első európai gyárának az építését. Ez Németországban lesz, nagyon közel ahhoz az akkumulátorüzemhez, amit a Tesla épít. Ebből arra lehet következtetni, hogy a kanadai vállalat lesz a Tesla egyik beszállítója.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott