A svájci kormány gazdasági államtitkárságának (SECO) kedden kiadott adatai szerint október-decemberben a bruttó hazai termék (GDP) negyedéves összevetésben 0,3 százalékkal bővült a harmadik negyedévi 0,4 százalék után. Éves összehasonlításban 1,5 százalékkal nőtt a gazdaság, meghaladva a harmadik negyedévben mért 1,1 százalékot.
Mindkét adat kedvezőbb a vártnál, ugyanis elemzők negyedéves szinten csak 0,2 százalékos, éves összevetésben pedig 1,3 százalékos növekedésre számítottak. A tavalyi egész évet tekintve 0,9 százalékkal nőtt a svájci gazdaság, ami 2012 óta a leggyengébb ütem, jócskán elmarad az 1,7 százalékos hosszú távú átlagtól. Svájc GDP-je 2018-ban még 2,2 százalékkal nőtt.
Kapcsolódó
Negyedéves összehasonlításban az export 0,5 százalékkal csökkent, a feldolgozóipar teljesítménye pedig stagnált október-decemberben, mivel a vegyipar és a gyógyszeripar erős növekedése nem tudta ellensúlyozni a gépgyártás és fémipar visszaesését.
Az államtitkárság nem tett említést a koronavírus-járvány gazdaságra gyakorolt hatásairól, jóllehet néhány napja egy névtelenül nyilatkozó tisztségviselő jelezte, hogy az idei növekedési előrejelzés rontására számít.
A legutolsó, decemberben kiadott szokásos negyedévenkénti prognózisban a kormány még azzal számolt, hogy 2020-ban Svájc hazai összterméke 1,7 százalékkal bővülhet, és csak 2021-től várható egy fokozatos fellendülés, mivel az exportvezérelt svájci gazdaságot érzékenyen érinti az euróövezet gazdaságának lassabb növekedése. Az új előrejelzést várhatóan március 17-én teszi közzé a gazdasági államtitkárság.
Az Észak-Olaszországgal is határos Svájcban eddig harminc emberről igazolódott be, hogy megfertőzte a világszerte terjedő új koronavírus. Svájc több más országhoz hasonlóan megtiltotta a tömegrendezvények megtartását, hogy fékezzék a járványt. Emiatt például három nappal a sajtómegnyitó előtt, múlt hét pénteken lemondták a szervezők a 90. Genfi Nemzetközi Autókiállítást, amely a világ egyik legnagyobb autóipari rendezvénye, egy hét alatt általában közel félmillió látogatót fogad.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás