A spanyol kormány jogi fellépéssel fenyegeti azt a konzervatív vezetésű régiót, ahol múlt héten új intézkedéseket jelentettek be azzal a nem titkolt céllal, hogy visszaszorítsák az abortuszok számát – írja a Bloomberg.
Kasztília és León autonóm közösség a magyar kormányhoz hasonlóan venné el a nők kedvét a terhesség megszakításától: meg kell hallgatniuk a szívhangot vagy meg kell nézniük az ultrahangfelvételt.
A kormány megteszi a szükséges lépéseket, hogy megakadályozza a hatályos törvények felrúgását és a nők jogainak korlátozását
– nyilatkozta Carolina Darias egészségügy-miniszter a TVE állami televíziónak.
Spanyolországban jelenleg a várandósság 14. hetéig engedélyezik a terhességmegszakítást, 16 év feletti kiskorúak esetében pedig szülői hozzájáruláshoz kötik.
A legfrissebb közvélemény-kutatások alapján a spanyolok többsége nem ágál az abortusz ellen. Májusban azonban regionális, év végén pedig parlamenti választásokat tartanak az országban, és még felkorbácsolhatja az indulatokat, ha a téma a kampányokban is komoly szerepet kap majd.
Az abortuszhoz való jog, valamint annak korlátozása nemzetközi szinten is komoly kérdéseket vetett fel az elmúlt években. Azt követően, hogy tavaly júniusban az amerikai legfelsőbb bíróság érvénytelenítette a Roe kontra Wade ügyben született ítéletet, amely szerint alkotmányellenesnek számít az abortuszjog korlátozása, a demokrata többségű amerikai képviselőház megszavazta az abortuszhoz való jog országos visszaállítását.
Emmanuel Macron francia elnök az Egyesült Államokban történtekre reagálva kezdeményezte, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartájába vegyék fel az abortuszhoz való jogot. Ezzel párhuzamosan maga a párizsi kormány is tett azért, hogy rögzítse ezeket a jogokat a saját alkotmányában.
Magyarország és Lengyelország azonban éppen az ellenkező irányban indult el, és nincs kizárva, hogy a szélsőjobboldali olasz miniszterelnök, Giorgia Meloni is ezt az utat választja majd a Macron által javasolt helyett.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető