Több mint száz híres európai művész, író, közgazdász, filozófus, sportoló, egyetemi oktató - az EU valamennyi tagállamából, így Magyarországról is - nyílt levélben szólította fel az uniós tagállamok állam- és kormányfőit, hogy álljanak ki az Erasmus hallgatói csereprogram mellett - adta hírül az Európai Bizottság magyarországi képviselete.
A nyílt levél aláírói - köztük Ónodi Eszter Jászai Mari-díjas színésznő, Szilágyi Áron olimpiai aranyérmes kardvívó, Pedro Almodóvar spanyol filmrendező, Sandro Rosell, az FC Barcelona elnöke és Christopher Pissarides Cipruson született brit Nobel-díjas közgazdász - arra hívják fel a figyelmet, hogy a programban biztosított hallgatói férőhelyek száma és az ösztöndíjak jelentősen csökkenhetnek az idei és a jövő évi uniós költségvetés kerete miatt. A program forráshiánya már az idén 90 millió euró, és félő, hogy a helyzet 2013-ban tovább romlik.
Az Erasmusnak köszönhetően az utóbbi 25 évben Európa-szerte csaknem hárommillió fiatalnak nyílt lehetősége arra, hogy külföldön tanuljon. Az utóbbi években a program külföldi vállalatoknál folytatott szakmai gyakorlatokat is támogatott. A nyílt levél szerint egy teljes nemzedék tapasztalta meg, hogy mit jelent eltérő kulturális hátterű emberek között élni és tanulni. Arra figyelmeztetnek, hogy ha a 2012-es és a 2013-as költségvetésből nem jut elég forrás a hallgatóknak, több ezren eshetnek el olyan tapasztalatoktól", amelyek az egész életpályájukra hatással lehetnek.
Véleményük szerint a program jövőjével kapcsolatos bizonytalanságok az európai fiataloknak a lehető legrosszabbkor jöttek. A válság kezdete óta a 15-24 éves fiatalok körében mintegy 50 százalékkal nőtt a munkanélküliség, ennek következtében ma minden ötödik - több mint ötmillió - európai fiatal állástalan.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy