A 165 méter hosszú és 8 méter széles sípálya keddre virradóra készült el, a zágrábi katedrális elől indul és a Jelasics téren ér véget. A vasszerkezetből összeállított konstrukcióra harminc kamionnyi, vagyis 400 tonna műhót terítettek, amelyet a közeli síközpontban állítottak elő. A műhó szakemberek szerint akár plusz tíz fokig is kitart.
A sípályán szlalomversenyeket is tartanak majd, de január 5-étől 15-ig bárki válthat jegyet és síelhet a pályán. A gyerekek síleckéket is vehetnek helyi oktatóktól. Síbemutatót tart több híresség is, köztük Ivica Kostelic olimpiai ezüstérmes, világbajnok horvát alpesi síző.
Az ötlet a Horvát Síszövetségben született meg. Vedran Pavleknek, a szövetség elnökének elmondása szerint így akartak megemlékezni a Nemzetközi Síszövetség (FIS) világkupa-sorozatának 50. évfordulójára. A tervek Milan Bandicnak, Zágráb polgármesterének is tetszettek, aki zöld jelzést adott az óriás-műlesikló pálya megépítéséhez - mondta Pavlek.
A horvát főváros azután vált igazán látogatottá, hogy 2013-ban az ország belépett az Európai Unióba. Azóta az Adriai-tenger partvidéke mellett egyre több turista keresi fel Zágrábot is. A 790 ezer lakosú horvát fővárosban valamivel több mint 60 ezer turista várta idén az új évet a turisztikai szövetség adatai szerint.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
A szélenergiát kellene erőltetni, a földgáztól megszabadulni