A Sentix több mint kilencszáz intézményes befektető bevonásával havi rendszerességgel összeállított befektetői hangulatindexe Németországra vonatkozóan júliusban mínusz 4,8 pontra, 2009 novembere óta a legalacsonyabbra csökkent az előző havi mínusz 0,7 pontról.
Az erősen exportfüggő német gazdaság számára egyre nagyobb gondot okoznak a kínai felvevőpiac bizonytalansági tényezői - mutatott rá Patrick Hussy, a Sentix ügyvezető igazgatója, aki szerint a recesszió szinte már elkerülhetetlennek tűnik - írta az MTI.
Kapcsolódó
A Sentix felmérésének megállapítása szerint az exportorientált német gazdaságot erősen megviseli az importvámok kölcsönös kivetésével eszkalálódó világkereskedelmi konfliktus, a világgazdasági növekedés lassulása, valamint a Brexit körül kialakult bizonytalanság.
Az euróövezet júliusi befektetői hangulatindexe mínusz 5,8 pontra, 2014 novembere óta a legalacsonyabbra csökkent júliusban a júniusi mínusz 3,3 pontról.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el