Az irodisták több mint fele (54 százalék) megfontolná, hogy állást váltson, ha nem nyújtanak számára flexibilis munkavégzést a veszélyhelyzet elmúltával.
A távmunka az Y-generációnak vált be a leginkább, az 1980 és 2000 között születettek kétszer akkora valószínűséggel mondanának fel, ha teljes munkaidőben vissza kellene térniük az irodába, mint az úgynevezett veteránok vagy baby-boomerek (1940 és 1965 között születettek). A fluktuáció a menedzserek és a vezetők között lehet a legnagyobb, míg legkevésbé azok váltanának, akik már több mint 10 éve egy helyen dolgoznak. A maradás feltételét a technológia és a pénzügy területén kötik leginkább a rugalmas munkavégzéshez a dolgozók az EY felmérésre szerint.
Kapcsolódó
Egyre többen elvárják a cégüktől, hogy onnan és akkor dolgozhassanak, amikor szeretnének - mondta Farkas Margit, az EY Személyügyi Tanácsadással foglalkozó területének partnere. Hozzátéve, hogy a vállalatvezetők számára nagy kihívás, hogyan hozzák összhangba a céges érdekeket és az egyéni igényeket, megőrizve versenyképességüket a munkaerőpiacon.
A vállalati kultúra szinte minden második (48 százalék) válaszadó szerint kedvező irányban változott a járványhelyzet alatt. A megkérdezettek mintegy kétharmada (64 százaléka) viszont úgy látja, hogy cégénél fejlettebb technológiai megoldásokra, például stabilabb videókonferencia programokra és gyorsabb internet elérésre lenne szükség.
A kutatásról
Az EY Work Reimagined Employee Survey kutatás keretében 16,264 dolgozóval készítettek felmérést 16 országban és 23 iparágban 2021 márciusában. A megkérdezettek több mint fele az Y-generációból került ki. A válaszadók legalább 500 munkatársat foglalkoztató vállalatoknál dolgoznak.Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz