A kínai központi statisztikai hivatal azt közölte, hogy a múlt hónapban a fogyasztói árak 1,8 százalékkal emelkedtek tavaly augusztushoz képest - írja az MTI.
Elemzők 1,6 százalékos augusztusi fogyasztói áremelkedésre számítottak a júliusi 1,4 százalék után. Az élelmiszerárak, amelyek a legnagyobb súllyal szerepelnek a fogyasztói kosárban, 0,2 százalékkal csökkentek a múlt hónapban.
A kínai kormány idei inflációs célja 3 százalék. (Elképesztő összeget költhet Kína repülőgépekre.)
A termelői árak 6,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet augusztusban, miután júliusban 5,5 százalékos termelői áremelkedés volt. Kínában hat hónapon belül először jegyeztek fel fogyasztói áremelkedést. A Reuters által megkérdezett elemzők véleményének az átlagában kisebb, 5,6 százalékos augusztusi termelői áremelkedés szerepelt.
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Itt a dátum: ekkor találkozik személyesen Orbán Viktor és Donald Trump
Már látszik a háború vége: júniusra megállapodhatnak, prózai oka van a dátumnak