Romney bírálta Obamát, amiért "körberöpköd az országban és a republikánusokat szidja", ahelyett, hogy az országot kormányozná. Mint mondta, az elnöknek az a szokása, hogy másokat hibáztasson és másokra mutogasson. Ez pedig hozzájárult ahhoz, hogy a kongresszus képtelen volt megállapodásra jutni.
"Mindez azt eredményezi, hogy a republikánusok elsáncolják magukat, falat húznak fel és visszavágnak" - mondta Romney.
"Az elnöknek lehetősége van arra, hogy vezesse a nemzetet és összehozza a republikánusokat és a demokratákat. Ez egy olyan munka, amit el kell végeznie, és egy olyan munka, amelyet csak az elnök végezhet el" - hangoztatta Romney.
Szavai szerint Washington hagyja, hogy "az aranypillanatot elsodorja a politika". A volt massachusettsi kormányzó kijelentette, hogy a költségvetés kérdésében elszenvedett fiaskó szemlélése volt számára "a legnehezebb" november óta. Ugyanakkor úgy vélekedett, hogy a helyi idő szerint pénteken életbe lépő, 85 milliárd dolláros megszorításban "lehetőséget" kell látni amerikai pénzügyi problémáinak megoldására, amit ő egy "hosszú távú fiskális csomag" közös elfogadásában lát.
A volt elnökjelölt kijelentette, hogy teljes egészében felépült az általa a hullámvasúthoz hasonlított választási kampány után. Felesége, Ann Romney arról beszélt, hogy hirtelen váltás volt a választási vereség után a figyelem középpontjából kikerülni és ismét "senkinek" lenni.
"De a jó hír az, hogy szerencsére szeretjük egymást" - mondta Romney asszony, arra utalva, hogy a fordulat után lelki támaszra találtak egymással a férjével.
Romney először törte meg hallgatását a novemberben elszenvedett választási veresége után. Az interjút teljes terjedelmében vasárnap sugározza majd a Fox News.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el