Az index decemberi értéke 31,1 pontra gyengült a novemberi 34 pontról, amely 2007 júliusa óta a legmagasabb érték volt.
Elemzők minimális romlást, 33,6 pontot vártak decemberre, miután tavaly decemberben 10 ponton állt az index.
Kapcsolódó
A Sentix magyarázata szerint összességében továbbra is kedvező a befektetői hangulat a térségben, az átfogó mutatót különösen a gazdaság jövőbeni helyzetére vonatkozó almutató romlása gyengítette.
Németország esetében is romlott a decemberi átfogó mutató, amit elsősorban az elhúzódó és bizonytalan kimenetelű kormányalakítással magyaráznak a Sentix szakértői - írta az MTI.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el