A bukaresti pénzügyminisztérium által közvitára bocsátott tervezet szerint a betéti kártyás vásárlásnál legfeljebb 0,2 százalékra, a hitelkártyásnál pedig legfeljebb 0,3 százalékra korlátoznák a díjat. Magyarország január óta ugyanilyen mértékben korlátozta a bankközi jutalékot.
Tervezete indoklásában a bukaresti pénzügyminisztérium éppen a magyar tapasztalatokra hivatkozva azt állította, hogy a kártyatípusok bankközi jutaléka közti különbség miatt a bankok a drágább kártyatípusokat részesítették előnyben, amelyekből nagyobb hasznuk származott. A rendelettől ily módon versenyszabályozó hatást is remélnek, megelőzendő azt, hogy az olcsóbb kártyákat mesterséges módon kiszorítsák a piacról.
A tervezet indoklása kitér arra, hogy az Európai Bizottság is kidolgozott már egy tervezetet, amellyel első körben a nemzetközi kártyafizetési műveletekben, majd két év múlva a belföldi tranzakciók szintjén is előírná az interchange díj 0,2, illetve 0,3 százalékban való maximalizálását a betéti, illetve hitelkártyák használatánál.
Jelenleg az interchange díj 1-1,2 százalék körül van Romániában - közölte a bancherul.ro szakportál, hozzátéve, hogy a jutalékot a bankok a kereskedőkkel, végső soron pedig a vásárlóval fizettetik meg. A kártyatársaságnak fizetendő jutalékkal együtt minden bankkártyás vásárlás 1,78-2,4 százalékát a jutalékok teszik ki - állította a portál a román versenyhivatal adataira hivatkozva.
Romániában a bankközi jutalék korlátozását egy sürgősségi kormányrendeletbe építenék be, amely a készpénzfizetést is korlátozná.
Legolvasottabb
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Bíróságon akasztották meg a Pázmány Campus építését
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban