Az év első négy hónapjában 176 ezer járművet gyártottak Romániában, idézi a Maszol az autógyártók szakmai szervezeteinek (ACAROM) adatait. Ez öt százalékkal több a 2021 azonos időszakában legyártott mennyiségnél. A két romániai autógyártó azonban ellentétes úton halad.
A Dacia áprilisban 39 982 autót gyártott, öt százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A Ford craiovai üzeméből 13 069 jármű gördült ki, 31 százalékkal kevesebb, mint 2021 áprilisában. Ez roppant gyenge eredmény, főleg annak a fényében, hogy az üzem gyártási kapacitása évi 250 ezer jármű, ami havi szinten 20 ezernél többet jelent. A háttérben továbbra is a chiphiány van.
Az ötszázalékos növekedés ellenére a Dacia április termelése jelentősen csökkent a márciusihoz képest. Az első tavaszi hónapban 57 019 jármű készült a mioveni-i gyárban, áprilisban pedig körülbelül 30 százalékkal kevesebb.
A Fordnál jelenleg folyamatban van egy 300 millió dolláros fejlesztés, amire azért van szükség, hogy jövőre elkezdődhessen az új Transit és a Tourneo Courier gyártása, 2024-ben pedig az elektromos Pumáé. Ez utóbbi lesz az első, Romániában gyártott elektromos autó.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni