A jobbágyság visszaállításával, a parasztok röghöz kötésével vádolják bírálói Alekszandr Lukasenko belarusz államfőt, aki elnöki rendeletet adott ki. Ennek értelmében a kollektív gazdaságokban dolgozóknak semmilyen körülmények között nincs joguk felmondani munkahelyükön.
A vádat az országán húsz éve uralkodó diktátor nem is tagadta, sőt, mintha büszke volna rá. - Legyünk őszinték, valóban jobbágyságra van szükségünk, ahol nem mondhatsz fel és nem szerezhetsz más munkát - idézte az ellenzéki média. A rendelet szerint arra van szükség, hogy nagyon hatékony, felelősségteljes és jól szervezett parasztságot neveljünk. Ha elérjük, hogy a mezőgazdaság egy éven belül így működjön, az garantálja, hogy a jövőben is így dolgozzunk tovább - így a dokumentum.
Belarusz ugyan aláírta a kényszermunkát tiltó nemzetközi konvenciót, de ez korábban sem zavarta az Európa utolsó diktátorának nevezett Lukasenkót. Két évvel ezelőtt, amikor az ország exportjában meghatározó szerepet játszó fafeldolgozás a beleölt milliárdos fejlesztések ellenére sem tudott felemelkedni a mélypontról, hasonló döntést hozott. Akkor az állami fafeldolgozó vállalatok 13 ezer alkalmazottjának tiltotta meg, hogy felmondjanak. Optimista nyilatkozatai ellenére ez a kényszermunka rendelet sem oldotta meg az ágazat problémáit.
Legolvasottabb
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Merénylet után Moszkvában: felébredt a lelőtt szuperkém-tábornok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye