Ezen összeget a főként természeti katasztrófák kezelésére szolgáló szolidaritási alapból, illetve a globalizációs alkalmazkodási alapból különítik el. Ezen felül szükség esetén további alapokat is felszabadíthatnak a jövőben ezen célból, például a mezőgazdasági szektor támogatására.
Egy névtelenséget kérő tisztségviselő elmondta, azért volt lehetséges az átcsoportosítás, mert idén viszonylag kevés természeti katasztrófa sújtotta az Európai Uniót, kiemelte azonban, hogy ez egyszeri alkalom például az érintett vállalatok túlélésének megsegítése, a munkahelyek megőrzése érdekében.
A huszonhetek az április végi határidőig pályázhatnak, ekkor fognak dönteni a kérelmekről eseti alapon.
Szakértők szerint a rendezetlen brit kiválást az Egyesült Királyságon kívül leginkább Belgium, Dánia, Franciaország, Hollandia, Írország és Németország szenvedné meg gazdaságilag, de különböző mértékben az összes tagállamra nézve lennének negatív következmények.
Az Európai Bizottság szerdán ismét figyelmeztetett, hogy megnőtt az úgynevezett kemény brexit valószínűsége az október 31-éig hátralévő idő rövidsége és a brit belpolitikai helyzet miatt.
Az intézmény szóvivője elmondta, nem érkezett még mindig semmifajta alternatív javaslat a politikai bénultság fő okának számító ír-északír pótmegoldás (backstop) kiváltására, amelyre az ír-szigeti béke fenntartása és az egységes piac integritásának megőrzése érdekében van szükség.
A londoni fejlemények ellenére továbbra is Boris Johnson brit kormányfő az Európai Bizottság elnökének elsőszámú tárgyalópartnere. "Elképzelhetőek újabb politikai csavarok, a mi álláspontunk azonban szilárd" - fogalmazott. A felek delegációi "technikai tárgyalásokat" folytattak szerdán Brüsszelben, sajtóhírek szerint eredménytelenül.
Egy névtelenül nyilatkozó uniós diplomata hangsúlyozta, meglehetősen megalapozatlan Johnson azon elképzelése, miszerint az október 17-18-i EU-csúcson új kiválási megállapodás köthető, amelyet aztán néhány napon belül ratifikálhat az Európai Parlament és a brit törvényhozás.
"Az állam- illetve kormányfők soha nem tárgyaltak a brexitről közvetlenül a brit miniszterelnökkel. A szerződések értelmében az Egyesült Királyság még csak nincs is jelen, amikor a huszonhetek erről egyeztetnek" - mondta.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Beindul a vérbiznisz, az ukrán óriás Erdélyre kacsintott

Erdő Péter megvalósíthatja a több száz éves magyar álmot, mutatjuk a legfrissebb számokat

Kelet-európai bíborost bízott meg utolsó kívánságának teljesítésével Ferenc pápa

Ausztriának befellegzik, jön a recesszió

Nem egyértelmű, hogy a tulajdonosnak joga van-e eladni a saját lakását

Újabb európai országot támadnak az oroszok

Jobbak vagyunk, mint Ausztria, és ezt maga az Eurostat állítja

Amerika döntésre jutott: szétverné a Google birodalmat

Varga Mihály: Megjelentek a recessziós kockázatok
